A RENDSZER ÉS HÁTTERE
Abban mindenki egyetért, hogy a nagy jégkorongos nemzetek (Kanada, Egyesült Államok, Oroszország, Svédország, Finnország, Csehország, Svájc) fiataljai az ifjúsági (U18) és junior (U20) világbajnokságokon, illetve hazájuk bajnokságában könnyedén meg tudják magukat mutatni a hokis piacon, kluboknak, intézményeknek, játékos-megfigyelőknek vagy ügynököknek.
De mi legyen a „kis nemzetek”, mint például Magyarország fiataljaival? Tény, nem tény, de amíg divíziós vb-ken szerepelünk, addig nem igazán tudunk betörni a piacra. Az elit vb-n a világ tíz legjobb országa szerepel, mi ebbe sajnos nem tartozunk bele. Mi a 15-19. hely közelében vagyunk, ami divízió I/A vagy divízió I/B szintnek felel meg. Miközben mindenki látja, érzi, hogy korosztályonként van több olyan ügyes, tehetséges gyerekünk, akik elvileg meg tudnák állni a helyüket elithelyen is.
Megoldás lehet, hogy ezeken a vb-ken – már aki bekerül a válogatottba – hihetetlen teljesítményt nyújt, de ez is kevés lehet, mert a külföldi szakemberek azt mondják – már ha észreveszik ezt a teljesítményt -, hogy ez nem a megfelelő szinten bemutatott produkció volt. Másik véglet, hogy már egészen kiskorban, 6-8-10 éves korban ki kell költözni családostul egyik nagy hokis nemzethez, és ott lehet végigjárni a korosztályos ranglétrákat. Erre a jelenkor legnagyobb magyar ígérete, Papp Kristóf és családja a példa.
Van azonban egy köztes megoldás is. Ha minket nem vesznek észre, mert nem az elit vb-n szerepelünk, akkor a számunkra kedves portékát, azaz a gyereket kell kivinni a „piacra”. Erre szolgálna a Spiller Goalie Mentorship program. Én nem mondom, hogy minden ügyes gyerek 6-8-10 éves korában kerekedjen fel a családjával, és valósítsa meg az álmát. Ez kollektív családi döntést igényel borzasztó nagy felelősséggel, ott hagyva magunk mögött szinte mindent.
Amit lehet biztosítani, az a folyamatos jelenlét nagy hokis nemzetek előtt, hogy egyrészt képben legyenek a gyerekkel kapcsolatban, másrészt folyamatos visszajelzéseket kapjunk, hogy jó utunk járunk-e, megfelelően fejlődik-e a gyerek. Aztán 14 évesen, vagy 16 évesen, esetleg 18 évesen lehet hozni egy döntést, kimenjen-e a gyerek, kit tud-e menni a gyerek, mert van olyan szinten, hogy fogadják.
Peti fiam esetében is ezt történt. Már 9-10 éves kora óta látják őt a tengerentúli edzők, és amikor komolyra fordult a helyzet, akkor kellett megint egyet előre lépni: az egyik ilyen tábor révén ajánlották nekünk a családi tanácsadót – velem, edzővel vagy szülővel már nem állnak szóba. Neki voltak feltételei. És itt ki kell emelni a kapcsolatokat. A családi tanácsadó kanadai, amerikai vagy például cseh, svéd gyerek esetében nincs nehéz helyzetben, hiszen a hokisgyerek kiemelt helyen játszik, minden héten látható, milyen teljesítményt nyújt a mérkőzéseken.
A tanácsadó első lépésként megismerte a gyereket, először hármasban beszélgettünk, majd ők ketten, immár nélkülem négyszemközt beszélgettek angolul. Ezek alkalmanként néhány órás találkozások voltak Vancouverben, rendszerint a szálloda éttermében vagy halljában. Utána a családi tanácsadó azokkal a kanadai edzőkkel és táborvezetőkkel beszélt, akikkel Péter kapcsolatban áll. Ők is elmondták, mit látnak Petiben. Jött egy újabb kör: a tanácsadó Péter német klubvezetőjét hívta fel, és beszélgettek, milyen gyerek is valójában. A müncheni sportigazgatónk kanadai, NHL-es draftolt és játszott a kanadai válogatottban is. Testvére 1/2-es draftolt, és az egész família hokiscsalád, több generáción át. Otthon sajnos nem dolgoznak ilyen kaliberű szakemberek, legfeljebb néhányan. Ezen beszélgetések tartalmáról semmi információm nincs, csak azt tudom, hogy a családi tanácsadó beszélt a fentebb említett emberekkel Petiről, és nem a teljesítményéről volt szó, hanem milyen gyerek ő jégen kívül, öltözőben, csapatutazáson, iskolában, milyen tanuló és hasonlók.
A családi tanácsadó – akinek szintén vannak edző és kapusedző segítői – a bekért, vágatlan mérkőzés felvételeket elemezte munkatársaival. Először mutattunk korábbi mérkőzésekről készített felvételeket, majd a szezon alatt kértek szintén vágatlan mérkőzés- vagy harmadbeli felvételeket, amelyeken az is látszik, hogy játékmegszakítások alatt mit csinál, miként reagál egy-egy védés után vagy a bekapott gólra. Miként kommunikál a csapattársaival, a cserepaddal. Számolták például, hogy hányszor jön ki megjátszani a korongot, hány jó passz van, indít-e. Volt olyan harmad, amikor 12-szer játszotta meg a korongot. Vágott anyag nem igazán érdekelte őket, mondván, minden kapusnak van mérkőzésenként 2-3 jó védése, abból könnyű egy "csili-vili videót" összeollózni. A statisztikákra finoman fogalmazva nagy ívben tettek. Nem érdekelte őket, hány százalékban védte a lövéseket, milyen kapott gólátlaga volt. A mutatott teljesítményre voltak kíváncsiak. Jelezték: egy erős védelem mögött – ahol jól szűrik a lövéseket, kevés ziccere lehet az ellenfélnek - könnyebb szép százalékokat, kapott gólátlagokat felmutatni. Kap 10-15 lövést, abból alig kap gólt. Vagy egy jó képességű kapusnak - akinek a védelme gyenge, kap 35-40 lövést, abból 2-3-4 gólt - elvileg rosszabb lesz a mutatója, és hátrébb áll majd a rangsorban, de mégis stabilabb, meggyőzőbb produkcióra képes. Más mentalítást igényel egy bajnokesélyes csapatban védeni, ahol nem illik hibázni, és megint más, ha gyenge csapatban belefér néhány hiba. Ezeket mind-mind vizsgálják.
Az első közösen végig vitt szezon végén következett Kanadában egy erős teszt, ahol edzők és lövők megvizsgálták testközelből Péter alkalmazkodási képességeit. A kapus és a lövők is kaptak videót, egy gyakorlat alatt többször megálltak, ahol a szünetekben a kapus megnézhette a lövők szokásait és a lövők is megnézhették, miként reagál a kapus adott szituációra. Macska-egér harc volt, öt napon át. Volt olyan gyakorlat, ahol szinte esély sem volt a hárításra. Néztem az edzést, vettem videóval, és kicsit fájt a szívem, hogy „porszívó üzemmódban van” a gyerek. Nem volt jó érzés. Aztán az edzés végén, a csarnok elé, ahol várakoztam, kijött hozzám az egyik edző, és mondta: nyugi, azt néztük, elrobban-e a gyerek agya, hány ütőt tör össze, egyáltalán miként éli meg, hogy kiszolgáltatott helyzetben van hosszú időn át. Ez viszont jól esett, mert nem arról volt szó, hogy adott gyakorlatnál béna lenne, hanem direkt lehetetlen helyzetet teremtettek (2-3 lövő a kapus ellen, plusz berakva egy olyan deszka, amiről a korong mindig a kapu felé csapódik. Ha kimész teleszkópozni, a deszkát lövik, ha mélyen bennmaradsz, ellövik melletted), és a jeges konfliktuskezelést tesztelték „semmi esély” szituációban. Persze előre nem szóltak semmit. A gyerek is furcsán nézett, hogy alig fog lövést, és én is, hogy mit keresünk mi itt?
Az öt nap során kapott eredményeket a családi tanácsadónak megküldték, és utána szólt, hogy három WHL-es klub draftolná Petit. Mivel 2021-ig, az érettségiig nem engedjük ki – ez családi döntés –, ezért a draft nem jöhetett szóba. Mivel a WHL-ben (és a másik két top junior ligában, az OHL-ben és a QMJHL-ben – ez a háromliga együtt a CHL, a legmagasabb kanadai junior liga) csak két légiós lehet, ezért nem draftolták. Minek veszítsenek el egy import draft helyet, érthető. Eddig egyetlen magyar kapus, Szuper Levente játszott a CHL-ben (ő az OHL-ben szerepelt, és lett bajnok!), de nem akartuk a bajor gimnáziumi éveket feladni. Ez is családi döntés, mint oly sok minden.
A draft is csalóka tud lenni. Vannak olyan világsztárok, akiket például nem draftoltak. Szergej Bobrovszkij, a Florida Panthers orosz kapusa a világ legjobban kereső hálóőre, azaz nagyon tud… nálam is top3-ban van, és nem draftolták a tengerentúlon. Nem vette észre senki? Későn érő típus volt? Senki nem tudja a választ. Viszont vannak olyanok is, akiket előkelő helyen draftolnak, és mégsem futnak be nagy ívű pályát. Sőt, a draft ellenére nem lépnek pályára a ligában.
Vannak hamar megnövő, megerősödő gyerekek, és vannak később érők. Peti átlag magasságú volt eleinte – a kanadai négyes fokozatú skálán, ahol a négyes az életkor szerinti óriás, először a kettesbe sorolták, most a hármasban van –, de a nagyok között éppen ezért kicsinek tűnt. Az tény, hogy magyar klubjában a nála magasabbak játszottak az elsőcsapatban, és ő a másodikban. Így aztán a meccseken sokkal több lövést is kapott, mert az A-csapat roppant erős volt a magyar bajnokságban. Aztán szépen megnőtt, már 185 centi, ami már nem számít kicsinek, de nem is óriás. Remélem, pár centit még nő, 188 centi (ez Kanadában 6 láb, 2 inch) elég lesz
Közben azért a száraz teszteken meg egészen kiváló eredményeket ért el. Voltak fizikai, robbanékonysági és állóképességi tesztek. A kapusok is mindet megcsinálták, de az egyik kanadai kapusedzőtől tudom, hogy a kapusoknál melyik hármat-négyet nézték árgus szemekkel. Például a felhúzást állig vagy a fekvenyomást nem annyira, viszont a guggolást és helyből távolugrást (láberő), az ingafutást (oldalirányú mozgások), illetve az állóképességi futást nagyon. Péter 16 évesen 12 perc alatt 4150 métert futott, ez majdnem 10 és fél kör a 400-as futópályán. Átlagban 1:08-as köröket futott, ami egészen kiváló.
Visszatérve a Spiller Goalie Mentorship-programra: az általunk látogatott táborokban sikerült olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyek révén eljutott Peti a USHL-es és NCAA-es tesztek meghívására. Nyugodt szívvel állíthatom, ha nincs a családi tanácsadó, akkor ezek nem jöttek volna létre. Persze, a családi tanácsadóhoz eljutásnak vannak erős kritériumai: állandó jelenlét a „piacon”, megfelelő, NHL-es WHL-es kapusedzőkkel kapcsolattartás, a magyarnál erősebb bajnokságban való szereplés, és azok a beszélgetések Péter „hátteréről”, amikről nem tudok: mit gondolnak róla a kanadai kapusedzők, a müncheni klubvezetője, az iskolája és maga a családi tanácsadó a négyszemközti beszélgetések alapján. Csak érzem, hogy nem lehet rossz, mert benne van a rendszerben, és meghívták oda, ahová csak nyolc kapust a világból, pedig több százszoros a túljelentkezés. És hogy meghívják, és szól nekem a családi tanácsadó, hogy vehetem a chicagói repülőjegyet 2020 áprilisára, már jelzésértékű.
Mindig is az volt a fontos, hogy ezektől a kanadai vagy egyesült államokbeli kapusedzőktől milyen visszajelzéseket kapunk. És nem azért dicsérik a gyereket, mert rendszeresen látogatjuk őket, nekik van elég tanítványuk. Kanadában kis túlzással minden bokorban terem kapus (és mezőnyjátékos). Ezért sosem szegte kedvünket, ha esetleg otthon nem került be mondjuk az A-csapatba , nem vitték el a quebeci gyerektornára vagy nem hívták be a korosztályos válogatottba. Volt, hogy bekerült, volt, hogy nem. A versenyt néztük. Mélyen hiszek a fair verseny lelket nemesítő erejében. Nagyon örülök, hogy Péter korosztályában, a 2002-eseknél otthon sok kiváló képességű kapus van. Ők húzzák egymás felfelé, és a poszt sajátja, hogy egyszerre csak egy játszhat, és egy másik a padon van, de nem tud ott lenni egyszerre 4-5-6 kapus. Valaki bekerül, valaki kikerül, ez a mindenkori szövetségi edző és esetleg a kapusedző felelőssége.
Az volt a döntő, hogy Kanadából milyen visszajelzéseket kapunk. Talán, ha nekik tetszik, amit a gyerek művel, az jó szint, és találkozik a magyar edzők elképzelésével. Ha pedig nem, akkor sincs baj, menni kell tovább, verseny van. Az persze zavart, amikor az egyik külföldi válogatott útra Peti felszerelése nem érkezett meg Németországból Finnországba a légitársaság hibája miatt, csak négy nappal később, addig kölcsön felszerelésben védett. Münchenből megérkezéskor aludt hajnalban két órát (nem nyolcat vagy tízet) és nem sikerült neki jól az első három nap, majd emiatt „kikezdték”, mondván – szó szerinti idézet következik -: „biztos, az apja nyalta be” a gyereket a válogatottba. Mélyen elkeseredve hívott fel. Fájt. Nem voltam ott, csak szóban próbáltam segíteni. Elmondtam neki, hogy mit képzeljen például a lelátóra (mondjuk a szeretteit), mit mondott neki az egyik kanadai edzői (harcolj keményebben, ha kudarc ér), és én akkor is büszke vagyok rá, ha éppen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy remélte. Jó formában volt, várta a válogatott programot, erre nem jön meg a felszerelése, és hajnali 2-kor egyedül intézte a csomagelvesztés papírjait 16 évesen a reptéren. És hogy lesz így cucc Finnországban? Münchenből próbáltam intézkedni, hogy valami kijusson hozzá, illetve merre jár a München-Budapest-Helsinki-Vierumäki Bermuda-négyszögben a felszerelés. Akit, amit tudtam, hívtam. És közben kapja a kritikákat, társaktól, edzőtől, mindenkitől. Erre azt felelte, hogy ez – mármint a telefonbeszélgetésünk - az első jó dolog, ami történik vele a héten. Könnyezve tettem le a telefont.
Tény: nem nyújtott maradandót, még adós azzal, hogy a válogatottban jó teljesítménnyel rukkoljon elő. A 2019/2020-as szezon elején jeleztük is, hogy mivel lesz a USHL-es meghívás és teszt, amelyet éppen az ifjúsági divízió I/B világbajnokság ideje alatt rendeznek, és van sok kiváló kapus a korosztályban, ezért inkább őket játszassa, próbálgassa a kapitány. Persze nem tudom, hogy egyáltalán számított volna-e rá a kapitány akár tesztmérkőzéseken is, mert ismétlem: a válogatottban adós a jó játékkal, hiába véd most már a német U20-as bajnokságban. (Szuper Levi utána második magyarként, 23 év különbséggel.)
Szintén fontosnak tartom, hogy esetleges fájó dolgokért, kudarcokért ne siránkozzunk sokat. Ilyen a világ, remélem, a gyerek megedződik, ha néha kap az élettől egy-két pofont. Mindig a szemünk előtt lebegett, hogy mindegy, mit mond otthon az edző. Ha a kanadai kapusedzők szerint jó úton járunk, akkor nincs gond. Egyetlen kapus sem hibátlan, állandó a harc. Ha megfogsz egy védhetetlennek tűnő lövést, pár másodperc múlva újabb kihívás előtt állsz, és ha 30 lövésből megfogsz 29-et, de az az egy gól félpályáról jön, arra fognak emlékezni. Mindegy, hogy a bajnoki döntőben kaptad, vagy az augusztus végi felkészülési meccsen. Mindig, minden meccsen, egész évben helyt kell(ene) állni. Az a jó kapus, aki stabilan tud mindig hozni egy átlag feletti szintet, és többször van fantasztikus meccse, mint gyenge. A legnagyobb sztárok is kapnak évente több potyagólt. A pofon megerősít, felállsz, iszol a kulacsodból, és figyelsz a következő támadásra. Ha pofont kapsz, és lenn maradsz, akkor veszítettél.
Peti az egyik fontos müncheni meccsen csapata emberelőnye alatt indítani akart a védőharmadbeli egyik bulipont közeléből, hogy az ellenfél ne cserélhessen. A kékvonalnál azonban a levegőből leszedték a korongot, és gyorsan beütötték a kapujába, Petinek nem volt ideje visszaiszkolni. Ezzel lett 2-1 oda, a meccs felénél jártunk. Peti a visszavetődésnél a jégen maradt, érezte, ez az ő hibája volt. Ott feküdt másodpercekig, én másodedzőként a padon álltam. Erre a vezetőedző – aki egyben a sportigazgató is, és vele is beszélt a családi tanácsadónk – ordított egyet és intett: „Pete (ejtsd: pít), get up! No problem!” Peti felállt, a cserére bejövő társak odamentek hozzá, megveregették a hátát, mamutját. A vége 6-2 lett ide, és a bajnokságot a harmadik helyen zárta a München. Na, többek között ezért szeret ebben a légkörben játszani, nem olyanban, ahol kölcsönkapott felszerelésben úgy mond, nem nyújt meggyőző teljesítményt.
A Spiller Goalie Mentorship-programban szereplő kanadai kollegák ugyanazok a személyek, akik Péterrel dolgoznak 2012 óta. Tűzbe teszem értük a kezem. Hihetetlen az a tudás, amivel rendelkeznek, és ezt át is tudják adni. Olyan erő sugárzik belőlük, hogy fantasztikus. Én is sokat tanulok tőlük, vagy mondjuk úgy: szeretnék tanulni tőlük.
Velük együtt dolgozni, együttműködni, és rajtam keresztül hozzájuk irányítani a gyerekeket, megmutatni őket nekik. Ezt kínálja a Spiller Goalie Mentorship-program.
A RENDSZER ÉS HÁTTERE
Abban mindenki egyetért, hogy a nagy jégkorongos nemzetek (Kanada, Egyesült Államok, Oroszország, Svédország, Finnország, Csehország, Svájc) fiataljai az ifjúsági (U18) és junior (U20) világbajnokságokon, illetve hazájuk bajnokságában könnyedén meg tudják magukat mutatni a hokis piacon, kluboknak, intézményeknek, játékos-megfigyelőknek vagy ügynököknek.
De mi legyen a „kis nemzetek”, mint például Magyarország fiataljaival? Tény, nem tény, de amíg divíziós vb-ken szerepelünk, addig nem igazán tudunk betörni a piacra. Az elit vb-n a világ tíz legjobb országa szerepel, mi ebbe sajnos nem tartozunk bele. Mi a 15-19. hely közelében vagyunk, ami divízió I/A vagy divízió I/B szintnek felel meg. Miközben mindenki látja, érzi, hogy korosztályonként van több olyan ügyes, tehetséges gyerekünk, akik elvileg meg tudnák állni a helyüket elithelyen is.
Megoldás lehet, hogy ezeken a vb-ken – már aki bekerül a válogatottba – hihetetlen teljesítményt nyújt, de ez is kevés lehet, mert a külföldi szakemberek azt mondják – már ha észreveszik ezt a teljesítményt -, hogy ez nem a megfelelő szinten bemutatott produkció volt. Másik véglet, hogy már egészen kiskorban, 6-8-10 éves korban ki kell költözni családostul egyik nagy hokis nemzethez, és ott lehet végigjárni a korosztályos ranglétrákat. Erre a jelenkor legnagyobb magyar ígérete, Papp Kristóf és családja a példa.
Van azonban egy köztes megoldás is. Ha minket nem vesznek észre, mert nem az elit vb-n szerepelünk, akkor a számunkra kedves portékát, azaz a gyereket kell kivinni a „piacra”. Erre szolgálna a Spiller Goalie Mentorship program. Én nem mondom, hogy minden ügyes gyerek 6-8-10 éves korában kerekedjen fel a családjával, és valósítsa meg az álmát. Ez kollektív családi döntést igényel borzasztó nagy felelősséggel, ott hagyva magunk mögött szinte mindent.
Amit lehet biztosítani, az a folyamatos jelenlét nagy hokis nemzetek előtt, hogy egyrészt képben legyenek a gyerekkel kapcsolatban, másrészt folyamatos visszajelzéseket kapjunk, hogy jó utunk járunk-e, megfelelően fejlődik-e a gyerek. Aztán 14 évesen, vagy 16 évesen, esetleg 18 évesen lehet hozni egy döntést, kimenjen-e a gyerek, kit tud-e menni a gyerek, mert van olyan szinten, hogy fogadják.
Peti fiam esetében is ezt történt. Már 9-10 éves kora óta látják őt a tengerentúli edzők, és amikor komolyra fordult a helyzet, akkor kellett megint egyet előre lépni: az egyik ilyen tábor révén ajánlották nekünk a családi tanácsadót – velem, edzővel vagy szülővel már nem állnak szóba. Neki voltak feltételei. És itt ki kell emelni a kapcsolatokat. A családi tanácsadó kanadai, amerikai vagy például cseh, svéd gyerek esetében nincs nehéz helyzetben, hiszen a hokisgyerek kiemelt helyen játszik, minden héten látható, milyen teljesítményt nyújt a mérkőzéseken.
A tanácsadó első lépésként megismerte a gyereket, először hármasban beszélgettünk, majd ők ketten, immár nélkülem négyszemközt beszélgettek angolul. Ezek alkalmanként néhány órás találkozások voltak Vancouverben, rendszerint a szálloda éttermében vagy halljában. Utána a családi tanácsadó azokkal a kanadai edzőkkel és táborvezetőkkel beszélt, akikkel Péter kapcsolatban áll. Ők is elmondták, mit látnak Petiben. Jött egy újabb kör: a tanácsadó Péter német klubvezetőjét hívta fel, és beszélgettek, milyen gyerek is valójában. A müncheni sportigazgatónk kanadai, NHL-es draftolt és játszott a kanadai válogatottban is. Testvére 1/2-es draftolt, és az egész família hokiscsalád, több generáción át. Otthon sajnos nem dolgoznak ilyen kaliberű szakemberek, legfeljebb néhányan. Ezen beszélgetések tartalmáról semmi információm nincs, csak azt tudom, hogy a családi tanácsadó beszélt a fentebb említett emberekkel Petiről, és nem a teljesítményéről volt szó, hanem milyen gyerek ő jégen kívül, öltözőben, csapatutazáson, iskolában, milyen tanuló és hasonlók.
A családi tanácsadó – akinek szintén vannak edző és kapusedző segítői – a bekért, vágatlan mérkőzés felvételeket elemezte munkatársaival. Először mutattunk korábbi mérkőzésekről készített felvételeket, majd a szezon alatt kértek szintén vágatlan mérkőzés- vagy harmadbeli felvételeket, amelyeken az is látszik, hogy játékmegszakítások alatt mit csinál, miként reagál egy-egy védés után vagy a bekapott gólra. Miként kommunikál a csapattársaival, a cserepaddal. Számolták például, hogy hányszor jön ki megjátszani a korongot, hány jó passz van, indít-e. Volt olyan harmad, amikor 12-szer játszotta meg a korongot. Vágott anyag nem igazán érdekelte őket, mondván, minden kapusnak van mérkőzésenként 2-3 jó védése, abból könnyű egy "csili-vili videót" összeollózni. A statisztikákra finoman fogalmazva nagy ívben tettek. Nem érdekelte őket, hány százalékban védte a lövéseket, milyen kapott gólátlaga volt. A mutatott teljesítményre voltak kíváncsiak. Jelezték: egy erős védelem mögött – ahol jól szűrik a lövéseket, kevés ziccere lehet az ellenfélnek - könnyebb szép százalékokat, kapott gólátlagokat felmutatni. Kap 10-15 lövést, abból alig kap gólt. Vagy egy jó képességű kapusnak - akinek a védelme gyenge, kap 35-40 lövést, abból 2-3-4 gólt - elvileg rosszabb lesz a mutatója, és hátrébb áll majd a rangsorban, de mégis stabilabb, meggyőzőbb produkcióra képes. Más mentalítást igényel egy bajnokesélyes csapatban védeni, ahol nem illik hibázni, és megint más, ha gyenge csapatban belefér néhány hiba. Ezeket mind-mind vizsgálják.
Az első közösen végig vitt szezon végén következett Kanadában egy erős teszt, ahol edzők és lövők megvizsgálták testközelből Péter alkalmazkodási képességeit. A kapus és a lövők is kaptak videót, egy gyakorlat alatt többször megálltak, ahol a szünetekben a kapus megnézhette a lövők szokásait és a lövők is megnézhették, miként reagál a kapus adott szituációra. Macska-egér harc volt, öt napon át. Volt olyan gyakorlat, ahol szinte esély sem volt a hárításra. Néztem az edzést, vettem videóval, és kicsit fájt a szívem, hogy „porszívó üzemmódban van” a gyerek. Nem volt jó érzés. Aztán az edzés végén, a csarnok elé, ahol várakoztam, kijött hozzám az egyik edző, és mondta: nyugi, azt néztük, elrobban-e a gyerek agya, hány ütőt tör össze, egyáltalán miként éli meg, hogy kiszolgáltatott helyzetben van hosszú időn át. Ez viszont jól esett, mert nem arról volt szó, hogy adott gyakorlatnál béna lenne, hanem direkt lehetetlen helyzetet teremtettek (2-3 lövő a kapus ellen, plusz berakva egy olyan deszka, amiről a korong mindig a kapu felé csapódik. Ha kimész teleszkópozni, a deszkát lövik, ha mélyen bennmaradsz, ellövik melletted), és a jeges konfliktuskezelést tesztelték „semmi esély” szituációban. Persze előre nem szóltak semmit. A gyerek is furcsán nézett, hogy alig fog lövést, és én is, hogy mit keresünk mi itt?
Az öt nap során kapott eredményeket a családi tanácsadónak megküldték, és utána szólt, hogy három WHL-es klub draftolná Petit. Mivel 2021-ig, az érettségiig nem engedjük ki – ez családi döntés –, ezért a draft nem jöhetett szóba. Mivel a WHL-ben (és a másik két top junior ligában, az OHL-ben és a QMJHL-ben – ez a háromliga együtt a CHL, a legmagasabb kanadai junior liga) csak két légiós lehet, ezért nem draftolták. Minek veszítsenek el egy import draft helyet, érthető. Eddig egyetlen magyar kapus, Szuper Levente játszott a CHL-ben (ő az OHL-ben szerepelt, és lett bajnok!), de nem akartuk a bajor gimnáziumi éveket feladni. Ez is családi döntés, mint oly sok minden.
A draft is csalóka tud lenni. Vannak olyan világsztárok, akiket például nem draftoltak. Szergej Bobrovszkij, a Florida Panthers orosz kapusa a világ legjobban kereső hálóőre, azaz nagyon tud… nálam is top3-ban van, és nem draftolták a tengerentúlon. Nem vette észre senki? Későn érő típus volt? Senki nem tudja a választ. Viszont vannak olyanok is, akiket előkelő helyen draftolnak, és mégsem futnak be nagy ívű pályát. Sőt, a draft ellenére nem lépnek pályára a ligában.
Vannak hamar megnövő, megerősödő gyerekek, és vannak később érők. Peti átlag magasságú volt eleinte – a kanadai négyes fokozatú skálán, ahol a négyes az életkor szerinti óriás, először a kettesbe sorolták, most a hármasban van –, de a nagyok között éppen ezért kicsinek tűnt. Az tény, hogy magyar klubjában a nála magasabbak játszottak az elsőcsapatban, és ő a másodikban. Így aztán a meccseken sokkal több lövést is kapott, mert az A-csapat roppant erős volt a magyar bajnokságban. Aztán szépen megnőtt, már 185 centi, ami már nem számít kicsinek, de nem is óriás. Remélem, pár centit még nő, 188 centi (ez Kanadában 6 láb, 2 inch) elég lesz
Közben azért a száraz teszteken meg egészen kiváló eredményeket ért el. Voltak fizikai, robbanékonysági és állóképességi tesztek. A kapusok is mindet megcsinálták, de az egyik kanadai kapusedzőtől tudom, hogy a kapusoknál melyik hármat-négyet nézték árgus szemekkel. Például a felhúzást állig vagy a fekvenyomást nem annyira, viszont a guggolást és helyből távolugrást (láberő), az ingafutást (oldalirányú mozgások), illetve az állóképességi futást nagyon. Péter 16 évesen 12 perc alatt 4150 métert futott, ez majdnem 10 és fél kör a 400-as futópályán. Átlagban 1:08-as köröket futott, ami egészen kiváló.
Visszatérve a Spiller Goalie Mentorship-programra: az általunk látogatott táborokban sikerült olyan kapcsolatokat kialakítani, amelyek révén eljutott Peti a USHL-es és NCAA-es tesztek meghívására. Nyugodt szívvel állíthatom, ha nincs a családi tanácsadó, akkor ezek nem jöttek volna létre. Persze, a családi tanácsadóhoz eljutásnak vannak erős kritériumai: állandó jelenlét a „piacon”, megfelelő, NHL-es WHL-es kapusedzőkkel kapcsolattartás, a magyarnál erősebb bajnokságban való szereplés, és azok a beszélgetések Péter „hátteréről”, amikről nem tudok: mit gondolnak róla a kanadai kapusedzők, a müncheni klubvezetője, az iskolája és maga a családi tanácsadó a négyszemközti beszélgetések alapján. Csak érzem, hogy nem lehet rossz, mert benne van a rendszerben, és meghívták oda, ahová csak nyolc kapust a világból, pedig több százszoros a túljelentkezés. És hogy meghívják, és szól nekem a családi tanácsadó, hogy vehetem a chicagói repülőjegyet 2020 áprilisára, már jelzésértékű.
Mindig is az volt a fontos, hogy ezektől a kanadai vagy egyesült államokbeli kapusedzőktől milyen visszajelzéseket kapunk. És nem azért dicsérik a gyereket, mert rendszeresen látogatjuk őket, nekik van elég tanítványuk. Kanadában kis túlzással minden bokorban terem kapus (és mezőnyjátékos). Ezért sosem szegte kedvünket, ha esetleg otthon nem került be mondjuk az A-csapatba , nem vitték el a quebeci gyerektornára vagy nem hívták be a korosztályos válogatottba. Volt, hogy bekerült, volt, hogy nem. A versenyt néztük. Mélyen hiszek a fair verseny lelket nemesítő erejében. Nagyon örülök, hogy Péter korosztályában, a 2002-eseknél otthon sok kiváló képességű kapus van. Ők húzzák egymás felfelé, és a poszt sajátja, hogy egyszerre csak egy játszhat, és egy másik a padon van, de nem tud ott lenni egyszerre 4-5-6 kapus. Valaki bekerül, valaki kikerül, ez a mindenkori szövetségi edző és esetleg a kapusedző felelőssége.
Az volt a döntő, hogy Kanadából milyen visszajelzéseket kapunk. Talán, ha nekik tetszik, amit a gyerek művel, az jó szint, és találkozik a magyar edzők elképzelésével. Ha pedig nem, akkor sincs baj, menni kell tovább, verseny van. Az persze zavart, amikor az egyik külföldi válogatott útra Peti felszerelése nem érkezett meg Németországból Finnországba a légitársaság hibája miatt, csak négy nappal később, addig kölcsön felszerelésben védett. Münchenből megérkezéskor aludt hajnalban két órát (nem nyolcat vagy tízet) és nem sikerült neki jól az első három nap, majd emiatt „kikezdték”, mondván – szó szerinti idézet következik -: „biztos, az apja nyalta be” a gyereket a válogatottba. Mélyen elkeseredve hívott fel. Fájt. Nem voltam ott, csak szóban próbáltam segíteni. Elmondtam neki, hogy mit képzeljen például a lelátóra (mondjuk a szeretteit), mit mondott neki az egyik kanadai edzői (harcolj keményebben, ha kudarc ér), és én akkor is büszke vagyok rá, ha éppen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy remélte. Jó formában volt, várta a válogatott programot, erre nem jön meg a felszerelése, és hajnali 2-kor egyedül intézte a csomagelvesztés papírjait 16 évesen a reptéren. És hogy lesz így cucc Finnországban? Münchenből próbáltam intézkedni, hogy valami kijusson hozzá, illetve merre jár a München-Budapest-Helsinki-Vierumäki Bermuda-négyszögben a felszerelés. Akit, amit tudtam, hívtam. És közben kapja a kritikákat, társaktól, edzőtől, mindenkitől. Erre azt felelte, hogy ez – mármint a telefonbeszélgetésünk - az első jó dolog, ami történik vele a héten. Könnyezve tettem le a telefont.
Tény: nem nyújtott maradandót, még adós azzal, hogy a válogatottban jó teljesítménnyel rukkoljon elő. A 2019/2020-as szezon elején jeleztük is, hogy mivel lesz a USHL-es meghívás és teszt, amelyet éppen az ifjúsági divízió I/B világbajnokság ideje alatt rendeznek, és van sok kiváló kapus a korosztályban, ezért inkább őket játszassa, próbálgassa a kapitány. Persze nem tudom, hogy egyáltalán számított volna-e rá a kapitány akár tesztmérkőzéseken is, mert ismétlem: a válogatottban adós a jó játékkal, hiába véd most már a német U20-as bajnokságban. (Szuper Levi utána második magyarként, 23 év különbséggel.)
Szintén fontosnak tartom, hogy esetleges fájó dolgokért, kudarcokért ne siránkozzunk sokat. Ilyen a világ, remélem, a gyerek megedződik, ha néha kap az élettől egy-két pofont. Mindig a szemünk előtt lebegett, hogy mindegy, mit mond otthon az edző. Ha a kanadai kapusedzők szerint jó úton járunk, akkor nincs gond. Egyetlen kapus sem hibátlan, állandó a harc. Ha megfogsz egy védhetetlennek tűnő lövést, pár másodperc múlva újabb kihívás előtt állsz, és ha 30 lövésből megfogsz 29-et, de az az egy gól félpályáról jön, arra fognak emlékezni. Mindegy, hogy a bajnoki döntőben kaptad, vagy az augusztus végi felkészülési meccsen. Mindig, minden meccsen, egész évben helyt kell(ene) állni. Az a jó kapus, aki stabilan tud mindig hozni egy átlag feletti szintet, és többször van fantasztikus meccse, mint gyenge. A legnagyobb sztárok is kapnak évente több potyagólt. A pofon megerősít, felállsz, iszol a kulacsodból, és figyelsz a következő támadásra. Ha pofont kapsz, és lenn maradsz, akkor veszítettél.
Peti az egyik fontos müncheni meccsen csapata emberelőnye alatt indítani akart a védőharmadbeli egyik bulipont közeléből, hogy az ellenfél ne cserélhessen. A kékvonalnál azonban a levegőből leszedték a korongot, és gyorsan beütötték a kapujába, Petinek nem volt ideje visszaiszkolni. Ezzel lett 2-1 oda, a meccs felénél jártunk. Peti a visszavetődésnél a jégen maradt, érezte, ez az ő hibája volt. Ott feküdt másodpercekig, én másodedzőként a padon álltam. Erre a vezetőedző – aki egyben a sportigazgató is, és vele is beszélt a családi tanácsadónk – ordított egyet és intett: „Pete (ejtsd: pít), get up! No problem!” Peti felállt, a cserére bejövő társak odamentek hozzá, megveregették a hátát, mamutját. A vége 6-2 lett ide, és a bajnokságot a harmadik helyen zárta a München. Na, többek között ezért szeret ebben a légkörben játszani, nem olyanban, ahol kölcsönkapott felszerelésben úgy mond, nem nyújt meggyőző teljesítményt.
A Spiller Goalie Mentorship-programban szereplő kanadai kollegák ugyanazok a személyek, akik Péterrel dolgoznak 2012 óta. Tűzbe teszem értük a kezem. Hihetetlen az a tudás, amivel rendelkeznek, és ezt át is tudják adni. Olyan erő sugárzik belőlük, hogy fantasztikus. Én is sokat tanulok tőlük, vagy mondjuk úgy: szeretnék tanulni tőlük.
Velük együtt dolgozni, együttműködni, és rajtam keresztül hozzájuk irányítani a gyerekeket, megmutatni őket nekik. Ezt kínálja a Spiller Goalie Mentorship-program.